Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

                                 Az ercsi rácok

 

     Az ercsi rácok (katolikus horvátok, bosnyákok, dalmátok) először 1629-30-ban telepedtek le boszniai ferencesek vezetésével Ercsi és környékére, pusztáira, tanyáira. Ercsi, Ráckeresztúr, Aggszentpéter településeket addigra teljesen elnéptelenítette  a Budát 1541-ben elfoglaló török. A boszniai ferences atyák (bosnya áldozárok) a boszniai Bosna-Argentina rendtartományhoz tartoztak, kiknek feladata a katolikus nép megmentése és a  foglyok kiváltása volt. Az ercsi rácok világi vezetői Szigeti Lukács és  Tamás vajda voltak, ezek a magyarul mondott neveik. Szószólójuk Rácz Farkas volt, aki az egységet megkötötte Dombay, Dallos és Torkos nevű magyar földesurakkal a letelepedés ügyében. Ettől kezdve egyaránt adóztak a magyar és a környék török földesuraknak is, mert „Ercsin” (rácul) a budai török szandzsákhoz tartozott. Akik nem bírták ezeket a kemény, gyötrelmes éveket, tovább vándoroltak pl. Sóskút, Tárnok, Törökbálint felé. Az itt maradottak viszont újrahonosították a földművelést, állattenyésztést, a szőlő és gyümölcstermesztést, és megindultak a dunai vízimalmok is. Így Ercsit, melyet az akkori címer is bizonyít „Boldog Asszony Városa”-ként emlegettek már 1638-ban.

Az ercsi rácok a falu két dombján telepedtek le, melyet a Rába patak választ el egymástól. Házaikat döngölt sárfalból építették, a tető nádból készült. Kerítésül nádat, kukoricát, vagy napraforgószárat, szőlővenyigét használtak. A vastag falú házban, melyet fehérre meszeltek, alig látszó pici ablakok voltak. A ház belső elrendezése a középen fekvő konyhával kezdődött. Innét nyílott egy-egy szoba jobbra és balra. Az utcára néző szobát tisztaszobának nevezték, ha nem volt rá nagy szükség csak ünnepkor, betegség vagy gyermekáldás esetén használták. A falat szentképek és családi fényképek díszítették. A mennyezet mindenütt gerendás, a padló földes volt. A konyhában csak télen főztek, az edények többsége itt volt. A tűzhely szabadkéményes megoldása füstölt hús tárolására is alkalmas volt. Gyakran volt a konyhában lóca vagy priccs, amely négylábú fekvőalkalmatosság volt, rajta deszkákon szalmazsák. Itt aludtak az öregek, míg a másik szoba volt az egész család hálóhelye. Az udvarokban nem voltak kutak, a vizet a Dunáról és a Nagyhíd melletti kutakból hordták vácskával, vagy szamaras lajtoskocsival. A ház folytatásában épült az istálló, az ökrök, lovak, tehenek számára. Az apróbb állatok az udvar sarkában összetákolt ólba kerültek.

A gyerekek leginkább csak télen jártak iskolába, legtöbbször felváltva, akinek a cipő vagy csizma jutott. A fiúk ruházata fehér vászon ing és hosszú fehér nadrág, fekete mellényke és sötét kalap volt. A kislányok hosszú fehér kötényt hordtak, hétköznap egyszínű blúzt, ünnepkor a rác mellénykét, a pruszlikot. A szoknya is egyszerű varrt anyagból volt, sok ránccal. A lányok és fiatal asszonyok öltözete hétköznap is szép volt, de ünnepkor a templomban vagy este a kocsmában a táncba a legszebbek kerültek elő. A bokán felül érő szoknyák bársony, selyem vagy brokát anyagból készültek (ugyanebből az anyagból volt a blúz is), alatta két – három fehér alsószoknya erősen kikeményítve csipkés széllel. A lábukon fekete bársony cipőt viseltek. A lányruhák másik változata a fehér csipkés ujjú blúz, rajta rojtos vállkendő és mindezekre rávették a rác mellényt, mely színes hímzett volt, és az összefűzött részt egy díszes pártedli takarta. A rác legények öltözete fehér rakott gyolcsnadrág, ugyanolyan ing, fekete mellény és csizma, fejükön fekete kalap. Az idős férfiak ugyanígy jártak, a nők ruhái csak színben különböztek a fiatalokétól, minden fekete, sötétkék, vagy sötétbarna volt. Télen nagy berliner kendőket hordtak fejre vagy vállra téve. A napi munka végeztével mindig volt egy kis idő a szórakozásra. A lányok és asszonyok hétköznap a ház körül vagy a ház előtti padon beszélgettek, énekelgettek. A férfiak és a legények viszont gyakran elmentek este a kocsmába, nem az ivásért, hiszen maguk is bortermelők voltak, hanem egy kis beszélgetésért, mulatozásért. Verekedés, bicskázás mindig volt, de megszokták, egy – két nap múlva elfelejtették. Itt születtek a vidám, mulatós nóták:

U Ercsinszkoj mijáni, szrce gori u lámpi

Ne upáli pá gori, momci szu párámici

Od tri licá pánkliká, jutinámsze Máricá.

Az ercsi csárdában ecet ég a lámpában,

Meg sem gyújtják mégis ég, paraszt legény a vendég.

Három színű pántlika, szeretőm a Mariska.

Mindehhez a talpalávalót a tamburások szolgáltatták.

Az ercsi uradalom az Szapáry család kezébe került, melyet majd a Lilien, Eötvös, Sina báró és végül a Wimpffen család birtokolt 1945-ig. Az ercsi rácok, akik magukat illíreknek nevezik (hivatalosan) építenek maguknak az 1650-es években is egy kezdetleges templomot, de az igazi első szép templomot a második nagy letelepedés után 1698-ban építik. 1690-ben nagy délszláv betelepedés van ismét, Ercsibe is több ezren jönnek Dubocsányi András, Vellicai Mihály, és Szlocsanin János népéből horvátok, bosnyákok, dalmátok. 1698-ban megépítik a rác templomot a Duna partján Bulaics Márk bosnyák ferences plébános és Radonovics Péter produkátor vezetésével közadakozásból, melyben részt vettek a bácskai, budai, érdi és tököli rácok is. A templom Nagyboldogasszony tiszteletére épült, búcsúnapja aug. 15. Az 1700 körüli feljegyzések szerint Ercsinek ekkor még csak  rác nyelvű lakossága volt. Amikor ez a templom már kicsinek bizonyult, gr Szapáry Péter (III.) főgenerális új templomot építtetett a település legnagyobb dombján 1762-67-ben. Ezt is rác jobbágyok építették hatalmas erőfeszítések árán, és igavonó állataik többsége el is pusztult a magaslatra való fuvarozás következtében. Nagyon sokan elszegényedtek, tönkrementek. Az itt 1848-ig jobbágysorban élő rác nép, az óhazájában tekintélyes, nemzeti családok módjában élt. Ercsiben az új templom szintén Nagyboldogasszony tiszteletére épült és szenteltetett fel 1781-ben, a mellette lévő plébániával együtt. 1900-ig csak rácnyelvű és latin szertartású misék voltak, ezt követően vezették be a kétnyelvű (rác és magyar) szertartásokat. Az ercsi rácok sok tanítót, apácát és papot tanítottak soraikból. Az 1920-as évekig volt rendszeres anyanyelvi oktatás az iskolákban is, azóta nincs. Maradtak a bibliák és imakönyvek, ezekből tanultak írni, olvasni. Rácmise az 1980-as évekig volt Ercsiben. A nagyfokú asszimilációt elősegítette a grófi uradalom, a cukorgyár, az egyház, a TSZ, a laktanyák és az ebből adódó vegyes házasságok sokasága. Az I. és II. világháború learatta Ercsi rác férfiainak többségét, az élet csak a magyarsággal karöltve folytatódhatott tovább. Miután ellehetetlenülés (kevés templomba járó) következtében megszűnt a rácmise és a búcsújárás is, igény mutatkozott mégis valamilyen összejövetelre, a hagyományok és helyi szokások fennmaradásáért. Így alakult meg 1996-ban a Szapáry Péter Honismereti Szakkör ágaként az Ercsi Rác Klub. Azóta van ismét, ha szükséges rácnyelvű temetés, litánia, és a búcsúi rácmise. Ebben nagy segítségünkre van a tököli rác kórus és kántoruk. 1998 óta rendezünk Rác-horvát Nemzetiségi Napot. Ilyenkor meghívjuk a környék délszláv lakosságát szentmisére és az azt követő vendégségbe. Két éve a Százhalombattai Horvát Önkormányzat segítségével színházi előadás és bál is volt. 2006. okt. 1-jén avatták fel az ercsi rácok letelepedésének 375. évfordulójára készült Rác és Török emlékműveket. Ma is rácul nevezik az ősök által elnevezett falurészeket, dűlőket: Novi Sad (Újsor), Déra, Boszton, Krisan Dolina, Kamenica Brda, Bunarina, Bezdan, Szlatina, Bjeli jendek, Rávna, stb. Az ercsi rácok ma is a régi szokásokkal élnek, megtartják ünnepeiket azok szimbólumaival együtt. Az esküvő rozmaringos, a karácsonyi asztal (alma, dió, hagymák, búza, árpa, rozs, benne a fehér gyertya) díszített. A karácsonyi vacsora sorrendje: kalács, pálinka, mézbe mártott fokhagyma és alma, vajjal rántott bableves és rácoshal. Régen papula (összetört főtt bab ízesítve) és csurek (egyházi szimbólumokkal díszített) kalács is készült. Virágvasárnap temetőjárás van barkával és a gyermekeknek húsvéti ajándék a sírokon (tojás, nyuszicsoki, pénz), melyet az elhunyt bákók, díkók (nagyszülők) küldenek. Ünnepek előtt mondókák vannak, ezek is ismertek.

Az ercsi rácok jelen vannak és lesznek, régi szokásaik és családi neveik kapcsán Ercsi történelmi múltjában, bár fiúörökös hiányában sok családi név kihalt, de még gyakoriak a következők: Ábrahám, Bilics, Burlovics, Bánovics, Bulath, Bosnyák, Csicsics, Gólics, Elcsics, Kurán, Német, Milassin, Rogánovics, Verlics, Versics, Rókás, Matizevics, Bókonics, Búró, Polyák, Gabelics, Árkocsevics, Baczakó, Kokics, Marlyin, Tolnai, Bednanics, Tokics, Viczkó stb.

Az egyházi és önkormányzati anyakönyvek, a temetői sírok mind bizonyítékai, hogy többségben élt itt egy új hazáját, és annak szabadságát nagyon szerető és tisztelő rácság, aki, ha egyszer teljesen beleolvad is az itt élő magyarságba, Ercsiben kialakított egy sajátos embertípust , aki hitét, vallását tisztelve mindig az igazságosság útját keresi.

1996-ban új szobrot állíttattunk az elpusztult Bosnyák Nepomuki Szent János, a rác ősök és a búcsújárók emlékére. 2002-ben a rác családok nevében hálatáblákat készítettünk az oltár mögötti Rác Madonna kegyképünk mellé.

 

Hídavatás, Nepomuki Szent János szobraink:

 

Az elmúlt év egyik legjelentősebb eseménye az újjáépített Nagyhíd avatási ünnepsége volt 2014. augusztus 17-én, búcsúkor. A Rábán átívelő hídjaink közül mindig is ez volt a legnagyobb és legforgalmasabb.

Legelőször erős tölgyfából készült, mert az ercsi uradalomnak nagy tölgyerdői voltak. Amit már mi si láttunk, az 1869-ben épült, a két felirat szerint Dzsaja Gábor bíró idejében és Mihulai J. valamint Barnafy Balázs mérnökök tervei szerint. A Barnafy család több jeles embert adott a megyének, családi sírhelyük temetőnk, fő útján, helyi védettség alatt áll. Ezen a hídon jött át Budáról a postakocsi, itt mentek a zarándokok a kápolnához és a gazdálkodók a földjeikre, a Bostonba. Az újsoriak és a tótlikiak ma is ezen jönnek a Rogi hegy érintésével a központba. Igazából nekünk mindig Nagyhíd marad, de szép európai szokásként most nevet is kapott, és mi más nevet is kaphatott volna, mint a Szent János Nagyhíd. Miért is? Ki volt Ő? Története ismert, hiszen Európa legkedveltebb szentje, alig van település, ahol a folyó vagy patak mentén ne állna ismert barokk szobra. Prága érseke volt, 1350-ben született Nepomukban, innét kapta vezetéknevét. Vértanúságáig mindvégig kitartott papi hivatásának esküje mellett és bármilyen kínzásnak vetette alá IV. Vencel cseh király, a gyónási titkot megőrizte. Ezért 1393-ban a Károly hídról a Moldva folyóba vetették, majd a Szent Víd székesegyházban temették el. A pápa 1729-ben szentté avatta, ezután vált népszerűvé a keresztény világban és megjelentek szobrai a vizek mentén, így Ercsiben is. A legismertebb a 18. század közepéről való puha mészkőből faragott műemlék, ma a Templom téren van. A templomban van a leggazdagabb díszítésű, életképszerű szobra a szószékkel egyvonalban, a szentély diadalívének folytatásában. A csodálatos fafaragású szobor a templom építésekor készült az 1760-as években. Szépsége és művészeti értéke felbecsülhetetlen. A legnagyobb meglepetés 1838-ban történt, amikor a nagy dunai jeges ár szinte minden települést letarolt: az ártéri erdőket, templomokat, kápolnákat és út menti szobrokat. Nem tudni honnét, de ide érkezett egy jeges hajnalon a Dunából a Rábán egy fából faragott, festett Nepomuki Szent János szobor, a Bosnyák család háza elé. Kivették, egy szép grotta alá helyezték, eléje pedig lépcsőket tettek. Ekkor kapta Bosnyák Balázs, majd András bácsiék családja a Szentjános Bosnyák előnevet, a szobor pedig a Bosnyák Szent Jánost. Itt imádkoztak a zarándokok és az arra járó ercsiek, mert nagy tiszteletben tartották. Isten ajándékának tekintették, hiszen az 1831-es nagy kolerajárvány Ercsit is megtizedelte. Még a 20. sz. elején is szokás volt május 16-án a szent napján a dunai úgynevezett Jánoskázás, Jánoska eresztés. Ilyenkor kis lécekre mécsest és égő gyertyákat tettek és úsztatták lefelé a Dunán. Ezek, mint sok-sok fényes kis csillag világították meg a sötét vizet az esti órákban. Sajnos a szobrot - főleg a kezeit - 1944-ben egy aknarepesz megrongálta, ekkor a Lugosi gyógyszerész család megcsináltatta, de a rendszerváltozás miatt már nem kerülhetett a helyére. Miután ők Etyekre kerültek, a szobrot a templomi kórus egy lezárt részébe tették. Mivel azt hittük, hogy nincs meg az eredeti, 1996. május 16-án a Honsimereti Szakkör honvédségi dolozói felálították a közadakozásból vásárolt műkő szobrot a Mártírok u. 38. sz. alatt lévő háznál, az eredeti helyén. Felavatta Kokics Tibor polgármester és Kocsis István alezredes tábori lelkész. Beszédet mondott még Sárdi József elnök és Bátki József ezredes helyőrségparancsnok. Közben egy papváltással minden félretett szobor kihelyezésre került, és ekkor láttuk meg az eredeti szobrot a helyi asztalosokkal készíttetett kezeivel. A még élő családtagok bizonyították eredetét, de ezt már szakrális értéke miatt nem lehet a szabadba kitenni. Itt van az ideje annak, hogy mindenki megtudja: a Teremtő ajándéka Ercsinek 1838-ból ott áll a gyóntatószék mellett. Nem mindnnapi jelenség, hiszen az Ő kezében nincs feszület, de szelídarcú, vigaszt nyújtó lénye előtt bizalommal kérhető közbenjárása. Ezért lett tehát a híd neve Szent János Nagyhíd, mert az eredeti szobrot ott vették ki és minden település őrzi a legkisebb legendát is, nekünk pedig ez valóság volt. Az ercsiek megőrizték a történetét, a szobrot is, és nekünk is kötelességünk ezt tenni. Az avató ünnepség szép volt, sokat és sokan dolgoztak érte, köszönettel tartozunk mindnyájuknak. A polgármester- és püspök urak beszédei a lényegről szóltak. Nagy örömmel nyugtázhatjuk, hogy ismét megszépült egy kis része Ercsinek. Vigyázzunk is rá, hogy így maradjon! Öröm volt látni esténként, ahogy a sok fiatal végigülte a híd peremfalát a szép lámpák fénye alatt, kulturáltan beszélgetve és szórakozva. Elfogadták, elfoglalták, hiszen ezért készült. Kívánjuk, hogy a vízen járók védőszentje mindörökre őrizze, vigyázza és eredményre jutassa álmaikat, vágyaikat, jövőbe vetett hitüket.